Ionar tó

Leírás később

*A palota ahol apjával él napról napra egyre unalmasabbnak bizonyul neki.Apjának szinte mindig valami dolga van sosem látja csak ebédnél vagy éppen mikor drága ajándékokat hoz neki.De Keyomi a drága és fényűző vagy éppen értékes ajándékoktól sosem ámult el mindig magányosnak érezte magát.Minden nap elmegy sétálni minnél messzebb a palotától.Hiszen számára a víz fénye ahogy tükörőződik benne a nap vagy éppen csak a sima víztükör elvarázsolja,békességre lel már csak akkor ha nézheti.Kisétál a vízhez mit sem törődve azzal hogy a drága hófehér ruhája minden koszt magával ránt a földről.Miközben a part mentén sétál vízcsobbanásokra lesz figyelmes.Közelebb megy a kiváncsiság hajtja.Egyre közelebb és közelebb megy mikor megpillant egy gyögyörű ezüst hajú lányt a vízben.Mivel a lányon alig volt ruha elpirulva csak annyit mondott selymesen hallatszó hanjával neki hogy-Bocsáss meg nem tudtam hogy van itt valaki
*megszeppenve áll tovább várva a lány válaszát*

*S lám, két lány, kiknek kapcsolata tán szorosabb, mint az kívülről látszik, s jövőjük esetleg keszekuszább, mint másé, a parton állnak, illetve az egyikük a vízben lubickol. A később érkező leány hangja töri meg az eközben kialakult csendet. Talán egyikük sem vette észre, ahogy a, bár eddig is halk, madárcsivitelés abbamaradt,s az eddig kellemesen lengedező szellő is alább hagyott. Valami van a levegőben. Mindketten mágusi képzettségű fiatalok, s ennek hála érzik is. A levegő enyhén vibrál, mintha valami varázslat lenne a levegőben, de nem a lányok felől jön. Különösebb nem is történik, csupán van. A víz nyugodt, az ég továbbra is tiszta, a Nap pedig ugyan olyan erősen süt, mint eddig. Mintha a környezet is csak arra várna, hogy válasz érkezzen Fenellától, értékelje az elf megszólalását.*

*Eleinte megijed az őt méregető langatag ruhában lévő nőtől.Keyomi is figyelmesen megnézi de hogy ellenség vagy barát nem tudja eldönteni.Bár érzi hogy más mint ő maga de mégis hasonló.Megszeppenve válaszol az idegen kérdéseire*
-Nem valóban nem meglepő hogy még nem láttál errefelé mondthatni nem idevalósi vagyok,a nevem Keyomi és csak egy kis szabadra vágytam a víz illatára a nap melegére a madarak énekére.*Minnél tovább nézi az idegent annál jobban érzni nem ellenség,rá mosolyog majd lágy hangon kérdezi tőle :
-És te mi hozott errefelé,talán idevalósi vagy?*Bár még kicsit félénken de magabiztosabban.Közelebb lép a ló felé veszi az irányt meg szeretné simogatni amikor hirtelen egy szúró és zavaró érzés nyilal belé.Valamit érez de nem tudja hová tenni az érzést. Keyomi lehunyja a szemét és egy hirtelen suhintással pajzsot vonna maguk köré de valami gátolja ebben valami nem engedi*
-Ez valami gonosz *és a tekintetét a mély távolba veti ahol bár semmi sem látszott de érezni lehetett a más szelét*

*Talán a félelem az, mi elhatalmasodik a két lányon, mikor a szélcsend utána erős szél kerekedik fel. A fák lombjait durván borozlja, a leveleiket letépdesi. A tó, bár nagy, de éles szemüknek köszönhetően ha megfigyelik, mindketten észrevehetnek valamit. Az egész tó közepén, egyelőre messze, egy vörös folt terül el, s egyre inkább terjeszkedik. Úgy 10 méteres átmérőjű kört alkot már, mikor megáll. Mintha csak széledne a vízben, mintha oldódna. Elég pontosan még ők sem látják. A víz, bár eddig kellemesen meleg volt, épp jó egy kis fürdőzéshez, ám rohamos hűlésnek indult. Reakciókra ekkor még csak kevés idejük akad, hiszen a pár mádosperces csendnek vége szakad. A vörös folt irgalmatlan sebességgel vette irányát a vízben álldogáló félelf felé. A szél erős fújása Keyomit a víz felé löki, Fenellát pedig egyre csak vonzza a víz, nehéz neki ellenállni, de nagy erővel talán még sikerülhet, legalábbis a leányzó belső érzete ezt sugallja. A mágia erősödik a levegőben, főleg ahogy egymás közelébe kerülnek. Minden egyes méter minuszban, egy-egy errősségi fokozata a mágiának. A szél végül egy hatalmasat lök Keyomin, aki kénytelenül is meglendül: egyenesen a víz szélébe esik, s annak húzóereje veszi át a szél feladatát. A part mindkettejük számára közel van, s ők még is egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Mikor már csupán egy-két méter az a táv, ami köztük húzódik, a levegőben, pont félúton kettejük között egy aranyozottnak tűnő lakat jelenik meg. Mindeközben a vöürös folt közeledik feléjük.*

*Keyomi belül nagyon fél hiszen apja még a szétől is óvja őt,de mégis úgy érzi akármi is lesz akármi az a folt és bármi is okozza a baljós szeleket nem csak magával kell törődnie hanem a lánnyal és lovával is. Bár nem is nem a kell a jó szó úgy érzi nem törödnie kell hanem tőrődni is akar velük.A testét már szinte alig tudja írányitani a félelem látszik az arcán,de ha el tudna futni akkor sem tenné.Az ilyen esetekre alkalmas mágiákon gondolkodik folyamatosan de egyszerűen semmi nem jut az eszébe túl zavart de nem csak a közelgő veszély miatt zavarban van a lány miatt,nem nagyon találkozott más lénnyel még elfeken kivül nem tud mit kezdeni a helyzettel.A lány rövid és visszahúzódó válaszai a kérdéseire azt suggalják neki hogy zavaró tényező itt,és ez egy kicsit talán bántja is.Ezért nem is tesz fel több kérdést de talán nem is jutna semmi sem az eszébe .Fél.De nem a haláltól vagy a közelgő veszélytől talán az sokkal jobban izgatja hogy a lány meg tudja-e a védeni magát vagy neki kell-e talán ?Az éles ösztönei miatt a közelgő pont a szél egyre jobban kikezdi érzékeny idegeit összerogyna de nem mer ~nem lehet talpon kell maradnom~*Aggodalmasan mondogatja magának közben összszorítja fogait és a kezét is ökölbe szoritja próbál ellenállni a szél fájdalmas csábításának.Azt veszi észre a lányon mintha egy kicsit is de élvezné a helyzetet főleg azután a mondat után ami elhagyta a lány száját.Keyomi ettől talán kicsit megnyugszik hiszen a lány nem is látszik esetlennek melette inkább Keyomi tűnik annak.És ekkor hirtelen egy férfi hangot hall meg a heves süvítés közepette*

*Az elf sebesen vágtatott lovával hogy még időben visszaérjen a kastélyukba hogy ne kapjon a vezetőtől hogy már megint nem időben tért vissza a kastélyba. De viszont már érezte hogy lova is fárad és nem képes már olyan gyorsan vágtatni mint egy nappal ezelőtt ezért a terepet fürkészte hátha talál valami vizet vagy árnyékot ahol ő és lova is megpihenhet. Ekkor látott meg ugyan távolról egy kis tavacskát amelyhez egy kisebb út vezetett. Rögtön arra vezette lovát és oda vágtatott. Amikor odaért lováról villámgyorsan lepattant és elengedte hogy hagy pihenjen kicsit. Mikor megfordult és észrevette a ruhadarabokat maga mögött egyből a tóra emelte a szemét ahol meglátta a két lányt és a vörös förgeteget.* ~Na ezt nem fogják elhinni a társaim de viszont ha megmentem őket búsás jutalmat kaphatok majd cserébe mivel az ilyen ruhák nem hétköznapi emberekre illenek elég nemest öltem már meg ahhoz hogy meg tudjam különböztetni az egyszerű és a nemes embereket. -Azzal odakiáltott a két nőnek jól úsztok ott vagy elkelne egy kis segítség?

*Az emberek, pontosabban a hegyesfülű lények egyre csak gyűlnek a tónál. A két leány egymáshoz közel áll, míg a férfi még messzebb tőlük, de már érezheti a szél erejét. Meg-meg lóbálja őt s ruháját is, néha egy kis mozgásra késztetve a lovat, melyen elhelyezkedik. Fenella lova láthatóan biztonságban van a fák között, ott nem hat a szél. A vörös folt egyre csak közeledik, s a lakat kettejük közt egyre erősebben világít a levegőben. Az utóbbi egy kis pulzálásba is kezd, fényesen világít pár méterrel magasabban, mint az átlag fejmagassága a mágusi hosszú éltűeknek. Egyszer csk a lakat a közepénél megreped, egyre terjed a repedés rajta. Amint eléri a két szélét a levegőben függő jelnek, egy halk roppanás kíséretében darabokra hullik s a szél is enyhűl. Hogy pontosan ez mi volt, azt nem tudhatják ennyiből valószínűleg. A vörös fopltnak is láthatóan nyoma veszett, a terület ismét csendbe burkolózott. Még a madarak csivitelése sem töri meg ezt a némaságot: ezt a vihar előtte csendet, a mai nap a másodikat.*
*A vízből hatalmas csobbanás hallatszik, s egy rák tántorog ki belőle. Na persze nem olyan kis méretű, átmérőre van vagy 10 méteres s magassága jóval meghaladja az emberét. Páncéljából csak két sötét szem látszódik, ahogy a feketeségben ott vöröslenek. Ollóit megcsattogtatja, a zaj már-már fülrepesztő. Láthatóan felméri a terepet: végigméri mindhárom lényt, majd csak ekkor indul támadásba: lábaival megindul előre, s bár lassan halad, méretei végett hamar odaér a legbeljebb elhelyezkedő lányhoz: Fenellához. Ollóját a levegőbe emeli, kinyitja, majd a mágusnő felé vág vele.*

~Nem baj visszautasítás esetén egy kis hazugság mindig megteszi a magáét. *Még két lépést tett a tó felé hogy tökéletes rálátása legyen az amúgy is hatalmas rákra. * - Azzal a semmiséggel nem sebzed meg soha, nekem elhiheted többet csatáztam már mint te egész életedben. *Ahogyan befejezte mondandóját a köpenye alá nyúlt és úgy várta a lány reakcióját. * -Nos mi legyen meghaltok vagy elfogadtok egy kis segítséget tőlem?

*Keyomi egy ideig csak dermetten áll talán fel se fogja hogy mi történt kérdések tömkelege merül fel benne mi volt az a lakat és egyáltalán ez az egész mi volt.De nem sok ideje van gondolkodni hiszen a rák megjelent a lány mögött nem volt idő tétovázásra,ráadásul még egy ember megjelent akivel egyenlőre Keyomi nem tud mit kezdeni hiszen úgy hitte hogy harcolnia kell a lányért.De amint látta hogy a lány már akcióba is lendül bár féltette őt de érezte valami belülről megsúgta neki nem kell féltenie őt,talpraesettebb mint aminek látszik.Igazából már fogságba tudta volna ejteni a vízben a hatalmas lényt de inkább várt és nem szólt bele a lány csatájába talán megérezte hogy nem lenne túl jó ötlet,de azért a tudatát végig készenlétben tartja hátha mégse sikerül minden úgy ahogy a lány eltervezi.Valamiért bizalom árasztja el az egész testét a lány felöl.*
-Várj és nem mozdulj*Szólt oda az idegennek halkan mégis úgy hogy értse.*
Bár Keyomi maga is nagyon fél,és igazából nem is akar harcolni hiszen ő nem is az a típus,ha teheti inkább kerüli a bajt de ha szükséges ott van és segít.Mindig mondja magában-*Jobb a békesség-**Persze ő sem naív tudja hogy a világ nem így működik.Ígyhát csak áll tovább mereven néz előre és várja hogy vége legyen*

*Olybá tűnik, hogy a társaság nem igazán lepődött meg az óriás állaton, sőt, egyesek annál inkább, még örülnek is neki. A csapatszellemet talán nem ismerik, bár talán csak mert idegenek egymásnak még, azért nem együtt támadnak, mivel csak Fenella lendült akcióba, ám Ő nem tétovázott, míg Alarca válaszra vár s Keyomi láthatólag próbál kimaradni az akcióból, a csata első soraiból.*
*A rák természetesen folyamatosan lépked, így Fenellának nincs túl könnyű dolga. Sok gyenge pontot nem lát rajta: még hasát is védi páncélzata s fejét ki sem dugja abból, a végdeett helyen van végig. Ahhoz, hogy fejre támadhasson, előbb fel kéne jutnia a nyíláshoz, ám az eleinte szinte lehetetlennek tűnik. Sok lába van a lénynek, s nem mozgatja egyszerre mindet, a félelf egyetlen szerencséje, hogy lassan mozog. Lábain szépen kivehetőek az ízek, azok a pontok, ahol behajlik a lába s semmi sem védi egy-egy ponton, ám míg így is vastagnak tűnik. Mikor a varázslónő közel ér a lábhoz, akkor kerül sorra annak mozgatása: újabb lépést tesz a lény. Ahogy a láb megmozdul a vízben, az szinte örvény erősségével ragadja magával Fenellát: ránt egyet rajta, a vízben a láb után lebben, s a víz feneke felé, ám nem túl súlyos ez az incidens még, így a mostani támadása még nem ért be.*

-Én várok csak ne várasson túl sokáig hölgyem.*Majd a vízben vergődő lányra mutat.* -Inkább jöjjön ki onnan a végén úgy is nekem kellesz elbánnom vele. Így csak megsebzed magad.