Elsuttogott szavak mezeje

*Variam válaszára megvonja a vállát. Hát végül is ő is majdnem ezt mondta, és nem is akarja tovább taglalni a dolgot, így ő is lezártnak tekinti. Javierre pislog, hogy hogyan vélekedik a dologról, hozzá akar-e fűzni még valamit, de csak szótlanul bólogat, így úgy tűnik, beáll közöttük egy rövid csend. Ialae feje fölött egy madárka kezd el trillázni becsvágyó hangján, délceg vörösbegy, aki énekel most nekik. Amikor befejezi, Ialae száját ki sem nyitva, furcsa, mélyről jövő, madárdalhoz hasonló hanggal válaszol rá, de nem tarthat sokáig az idill, hiszen az elf nőszemély monológját károgás szakítja félbe. Elhallgat, megköszörüli a torkát, és lilás-kékes fényű tekintetével az égre pislog, ahonnan lassan egy holló száll le Variam kinyújtott kezére. Érdeklődve figyeli a jelenetet, majd köszönésképpen biccent neki, de az is lehet, hogy ezt a férfi már nem is látta. Éppen mondana még valamit otromba dolgot a mágiáról Javiernek, de már ő is búcsúzik, szóval becsukja a száját, és biccent a férfinak. A távolodó alak felé néz, az intésre és a köszönésre csak halkan válaszol.*
- Úgy legyen. *S abban a pillanatban, amikor a férfi eltűnik, felpattan a földről, és egy szökkenés segítségével felkapaszkodik az egyik vastagabb törzsű fára. Neki nem kell sehova mennie. Ő otthon van.*

» Kardok Mezeje