Fogadó a Sárkány Gatyapőcéhez

Csendben lapul a fogadó előtt, mint egy betegség az ember szervezetében, ki a megfelelő pillanatra vár, hogy előbukkanjon. A hideg őszies időt kimondottan gyűlöli. Hideg van és esik az eső. Ilyenkor mindenki kabátban sétálgat, így sokkal nehezebb vagyonhoz férkőzni. Már nem is emlékszik mikor volt az, hogy ujjai egy pénzes tarisznyát oldottak le valakinek az oldaláról. Kezdett fázni és éhes is volt. De pénze...? Az bizony sehol. Bár igaz, kis erszényében ott csilingelt a számtalan olcsó kő, melyeket gyűrűkbe vagy nyakláncokba helyeznek dísznek, de nincs az az éhség mely képes lenne őt rávenni, adja őket el, akár egyet is, hogy tudjon venni magának legalább egy darab száraz kenyeret. A fogadóból áradó kellemes illatok teljes mértékben rávették, ideje betévedni oda. Mindkét kezével ráakaszkodott a kilincsre s belökte az ajtót. Azonnal megcsapta orrát az a jól ismert alkohol és dohány szag, melyet itt szinte kardal lehetne szeletelni. Nem voltak túl sokan bent, hisz még csak korán délutánra járt az idő. Ilyenkor csak azok merítik magukat az alkohol ölelésébe, kiknek nincs munkája s itt verik el azt a kevésnyi pénzt is, amijük van. Kellemes hely. Meleg és barátságos mindazon által hogy valóban mindenféle alak megfordul itt. Szerencsére ez még nem az a tipikus kocsma, mely azok részére áll, kik szeretik a balhét. Szerencsére Nerina jó ismerőse, bár nem mondhatni hogy barátnők. Odakullog a pult felé, mint egy kisgyerek, ki csíntalanságot követett el, s fél hogy épp ezért fog kikapni. Radoszka nem volt nagyobb a pultos székeknél. Valójában egy átlagos embernek épp hogy a derekáig ér. Felkapaszkodott az egyik székre s felhúzta magát. Kényelembe helyezkedett s barátságos, szomorú tekintett varázsolt elő.
- Szia Nerina. Jöttem megnézni hogy vagy ma - köszönt a fogadósnőnek, ki felé fordul s rápislogott. Nem igazán lehetett tudni, hogy örül e a félszerzet társaságának vagy sem.
- Kellemes napot neked is Radoszka. Remélem nem lopni jöttél ismét. A múltkor szerencséd volt hogy csak kidobással úsztad meg a fogadómból - szólal meg a nő komoly hangon s tekintetéből is látni lehetett, ez igen, figyelmeztetés volt.
- Ugyan már... Tudod hogy anyám beteg és... - nem tudta folytatni, hisz Nerina azonnal közbevágott - Anyád? Tegnap előtt az egyik vendégnek azt mondtad árva kisgyerek vagy és nem kis összeget szedtél ki belőle. Múlt héten pedig egy harcosnak bebeszélted hogy a szüleid aznap haltak meg. Akkor hogy is van most ez? - kérdi tőle igazán érdeklő, cinikus hangon.
- Jól van na. De most mit csináljak? Inkább hazudok, minthogy lopjak. Az egy fokkal jobb. Nem? Sőt, kezdek megjavulni! - mondja büszkén és kihúzza magát egy kicsit a széken.
- Akkor lepnél meg igazán ha munkát találnál magadnak. Dolgoztál te valaha is? Várj... ne válaszolj. Igen már emlékszem. A lovardában segítettél de kidobtak onnan mikor elloptad az egyik lovat és eladtad egy kereskedőnek - fintorodott el Nerina.
- De most miért? Jól megfizette - válaszolta neki Radoszka elégedett arcal.
- Ajh... menthetetlen vagy - fogta meg kicsit fejét a fogadósnő.
- Van valami maradékod a tegnapi naptól? Tegnap előtt ettem utoljára... - kezdett bele Radoszka ismét. Most már őszinte, aggódó arccal nézett rá.
- Tudod hogy nincs pénzem de ha gondolod akkor majd cserébe segítek neked ma. És ígérem semmit sem fogok ellopni innen! - mondja a lány halálos komoly arckifejezéssel.
- Na jó, legyen. És ha tényleg jól fogsz ma viselkedni, otthonra is kapsz valamit - mondja Neria, miközben kissé kelletlenül húzza el a száját, de végül csak beleegyezik. Radoszka elmosolyodik boldogan.
- Várj egy kicsit, hozom akkor a mai kínálatot - ezekkel a szavakkal a fogadósnő el is tűnt a konyhában. Radoszka elégedett arcal lóbálta lábait és figyelte a vendégeket.

Lábai tökéletesen lelógtak a székről, hisz a pultnál nem voltak félszerzet méretű székek. Fel sem látnának ha lennének. Meg kellett elégednie azzal, ami van. Kissé hátrafordult az enyhe társaság felé. Szinte teljesen üres volt az egész fogadó még mindig. Remélte így is lesz, minek köszönhetően majd kevesebbet kell dolgoznia. Bár ahogy ismerte Nerinát, biztos behajtaná majd valami más módon. Gyűlölt dolgozni. Kissé elfintorodott, mikor szeme megakadt egy rossz tekintetű férfin. Látni lehetett hogy nem kedveli már csak azért mert félszerzet. Ismerte az ilyen fajtát. Sokat kötekedett felük, minek köszönhetően gyakran kötötték ki valami fához vagy sziklaszirthez, hogy ott pusztuljon el. Mind alábecsülte. Most már csak azért is megeresztett felé egy kedves, barátságos mosolyt, melyből nagyon feltételezni lehetett, igen, hamarosan társaságba fog vele keveredni az idegen, ha tetszik neki, ha nem. Már megesett hogy le is fizették őt, csak hogy takarodjon a társaságból. Imádta az ilyesmit. Mások idegein táncolni a kedvességével és kíváncsiságával. Léptek zaja zökkentették ki gondolataiból, majd megcsapta orrát az a pompás sült illat. Szemei szinte könnybe lábadtak az gyönyörtől, mikor apró szemei észrevették azt a hatalmas tálat, mely meg volt rakva étellel. A tál volt akkora, hogy nyugodt szívvel bele is tudna feküdni talán.
- Ez... ez hihetetlenül szép! - mondja szinte olvadozó hangnemben.
- Na egyél és utána munkába. Ahogy mondtam, ha jól fogsz viselkedni haza is kapsz valamit - mondja neki a fogadósnő komoly arccal. Többször se kell mondani ezt a lánynak, máris nekifog lakmározni. Egy hatalmas pulyka comb, sült krumpli és zöldség, amit a kertben találni. Paradicsom, egy kis sárgarépa és kukorica. Azonnal neki is fog a gőzölgő ínyencségnek. Sosem tagadhatta senki, itt pompásan főznek. Pár perc elteltével már hasát fogta elégedetten. Nem hagyott semmit a tányéron. Egy tagbaszakadt katonának vagy harcosnak is van többnyire mit csinálnia, hogy egy ilyen adagot megegyen, nem még hogy egy félszerzetnek... Ebből is látszik mennyire volt éhes.
- Ez fantasztikusan finom volt... - nyögte ki elégedetten, hasát simogatva. Semmi kedve sem volt mozogni, nem még hogy dolgozni.
- Na de most már tényleg menj dolgozni - parancsolta rá kissé komolyan és átnyújtotta neki a felszolgálói kötényt. A lány kelletlenül átvette majd lehuppant a székről. Felkötötte magának és körbenézett. Egyből elhúzta száját egy kis gonoszkás vigyorba, majd léptei azonnal az idegen férfihez vezetnek (Kaitilashoz). Szinte táncol, ahogy léptei mozgékonyak és lágyak. Odaér hozzá, majd barátságosan, talán túlzottal megszólítja.
- Kellemes napot Uram. Hozhatok még valamit?
És igen, volt olyan pofátlan hogy közben eléggé belehajolt poharába, csak hogy megbizonyosodjon arról, van e még benne valami, vagy nincs...